A nők gerinctelenek?

2017.05.27

A minap nagyon felbosszantott egy Facebook-poszt. Pontosabban nem is annyira maga a poszt, hanem az arra érkező férfiúi reakciók.

A poszt a következő volt:

Csernus szövegével az a baj, hogy általánosít. Amit leír az valóban igaz az alacsony önértékelésű emberekre. Ezt magam is leírtam már egy korábbi cikkemben (https://eljokosabban.hu/szeresd-magadat-hogy-masokat-is-szerethess/). De az alacsony önbecsülés nemcsak a nők kiváltsága, a férfiakra ugyanúgy jellemző. Mindkét nemre igaz, hogy ha nincs önbizalmuk, könnyebben lesznek társfüggők, másoktól várják azt a szeretetet, amit maguk iránt nem éreznek.

A baj az, hogy ezt a posztot rengeteg férfi arra használta, hogy a saját párkapcsolati sikertelenségéért a nőket hibáztassa. Ha szabad kérdeznem, milyen férfi az, aki egy ilyen "gerinctelennek" nevezett nővel él együtt társas magányban? Ő különb? Nem hinném, hogy neki túl egyenes gerince lenne!

A másik problémám, hogy a nők nem egyformák. Vannak olyanok, akikre a fenti idézet igaz, de szép számmal élnek közöttünk olyanok is, akiknek igenis van tartásuk, önbizalmuk, nem akarnak mindenkinek megfelelni, minőségi párkapcsolatban élnek és nem félnek az egyedülléttől sem. Mert sokfélék vagyunk! 

Azoknak az általánosító és előítéletes facebookozóknak, akik lelkesen megosztották ezt a posztot, szeretném a figyelmébe ajánlani Paeli Suutari sorait az emberi sokféleségről:

"...arra a kérdésre nem áll módomban válaszolni, hogy "milyenek a nők?", mint ahogyan arra a kérdésre sem lehet felelni, hogy "milyenek a férfiak?". Ezt egyszerűen NEM LEHET megtenni. Azért nem, mert az élet lényeges jellemzője a változatosság, az egyediség. Így tehát sosem beszélgetsz a "nőkkel". Mindig EGY nővel beszélsz - ha érted, mit akarok kifejezni. Veszélyes dolog a "nőket" és a "férfiakat" egy-egy nagy kalap alá venni és általánosítani.

Nagyon meglepődnél, ha látnád, hogy a "nők" mennyire végletesen mások tudnak lenni, mint a sztereotip elvárások.

Volt egy kedves ismerősöm, aki nagyon mérges lett a férjére, sőt, lenézte, ha az elkezdett mosogatni, és dühösen magyarázta, hogy "egy férfinek semmi keresnivalója a konyhában!". De volt egy másik, aki már el is vált a férjétől, mivel a férfi nem volt hajlandó segíteni a konyhában és rendszeresen főzni. Mindegyiküket jól ismertem. Ha nem a saját szememmel látom, talán sosem hiszem el. Mindkettő létezik, és mellettük még millió és millió változat!

Fiatalabb koromban, amikor egy ifjú hölgyet elvittem vacsorázni, játékból mindig megkérdeztem: "Ne haragudj a kérdésért, de Te szereted vagy nem, ha feladják Rád a kabátot?" - és magunk között megsúgom, 7:3 az arány!

Van olyan, aki utálja a harisnyát, és van, aki mindig abban jár. Van, aki megsértődik, ha nem viszed el a meccsre, és van, aki gyűlölni képes érte, ha Te megnézed azt a tévében. Megszámlálhatatlan árnyalatban ismered majd meg az életet, mert majd minden nő "máshogyan" akarja még "ugyanazt" is.

Természetesen nem állítom, hogy essünk át a ló túlsó oldalára. Vannak csoportosítható hasonlóságok is, de vigyáznunk kell a használatukkal, ha mi is azt várjuk el, hogy a nők is vigyázzanak.

Valóban létezik a nők egy olyan csoportja, akik úgy viselkednek a házasságukban, mint az asztalra kiömlött pohár víz: fokozatosan, szépen lassan, de minden teret betöltenek. Addig terjesztik ki önmagukat - amíg csak hagyják Nekik. Minden irányítást átvesznek. De vannak olyanok is, akikre éppen ennek az ellentéte érvényes, és akik úgy sodródnak végig az életen a férfiak irányítása alatt rabszolgaként, mint egy szánalmas dráma. És még mennyi árnyalat van!

Mindenesetre a sokszínűségnek van egy fontos következménye, amit szívesen a figyelmedbe ajánlok. Mindenki kell valakinek. Felesleges tehát olyannal lenned, akinek Te nem vagy elég jó. Valójában bőség van! Nagyon boldog vagyok, hogy a Te számodra ez már nem probléma, de azt hiszem, a fiatal férfiaknak (és a nőknek is) résen kéne lenniük, ha azzal találkoznak, hogy a szerelmük elkezdi megváltoztatni Őket. Tudod, Robert, ezt túl sokan csinálják és túl sokan engedik meg.

Olyan ez, kedves unokám, mint a pöttyös bögre és a kristálypohár esete. Ha valaki mindig is pöttyös bögrét akart, erre vágyott, de nincsen a közelben egyetlen bögre sem, az ember hajlamos inni a kristálypohárból is. Azután, ahogy telik az idő, egyre jobban zavarja, hogy a kristálypohárból kell innia, így elkezdi rávenni a kristálypoharat, hogy legyen már bögre. Olyanokat mond, hogy "már háromszor megbeszéltük, hogy növesztesz ide oldalra egy kis fület!", meg hogy "sokkal jobb volna mindenkinek, ha nem lennél ennyire átlátszó, kezd idegesíteni"... stb. Ahelyett, hogy keresne magának egy bögrét!

Ha valaki bögrét szeretne, igyon abból, és hagyja, hogy más boldog legyen a kristálypohárral. Ez a bögrék szabálya."

Kedves uraim! Előbb gondolkodni, magunkba nézni, aztán megosztani!



Az idézet forrása:

Paeli Suutari: A Suutari-levelek. Titkos levelek a szerelemről és a párválasztásról. Suutari-D Kft., Budapest, 2005.