RÓLAM

Lindák Linda pszichológus
Lindák Linda pszichológus

Egy indiai nagymogul egyszer a következő mondatot íratta fel házának kapujára: "Híd a világ, menjetek át rajta, de ne építsetek azon házat magatoknak." A világ valóban egy híd, s valóban soha sem lehet igazán letelepedni, örökké járni kell rajta, ha nem akarunk a belefáradás, a tehetetlen unalom csapdájába esni. Ahhoz, hogy minőségi életet élhessünk, folyamatosan fejlődni kell, megújulni.

Lindák Linda pszichológus, tehetségfejlesztő szakvizsgával rendelkező pedagógus vagyok. Gyermekeimet, két fiút, is arra nevelem, hogy mindig próbáljanak megújulni, minden feladatot új és új módszerekkel oldjanak meg. A hozzám forduló felnőtteket és a házaspárokat is arra vezetem rá beszélgetéseink során, hogy friss gondolatokkal nézzenek egymásra, úgy éljék meg társaikkal, párjukkal való kapcsolatukat, mintha mindig abban a pillanatban kezdődne, így soha nem veszít varázsából a másikkal való együttlét.

Ahogy az indiai nagymogul feliratát a világ vallástörténészei több mint ezer éve fejtegetik, úgy a társas kapcsolatok sokféleségét is oly sok ideje próbáljuk megfejteni. Az én hivatásom, hogy a pszichológia eszközeivel vezessem végig az embereket saját életük világán.

Pszichológus diplomámat a Debreceni Egyetemen szereztem 2006-ban.Éveken át tanítottam pszichológiát középiskolában és OKJ-s képzéseken felnőtteknek, önismereti csoportokat vezettem, tehetségfejlesztéssel foglalkoztam. Részt vettem a Szerencsejáték Zrt. játékfüggőség kialakulását megelőző programjában.

A párkapcsolati tanácsadásban használt módszeremet a Párkapcsolati Coaching és Mediációs Intézetben fejlesztettem tovább. Jelenleg a Magyar Családterápiás Egyesület családterapeuta képzésében veszek részt.

Vélemények

Bálint

"Csak azért írok, mert szeretném tájékoztatni, hogy együtt maradtunk. :) Nyilván nem zökkenőmentes a kapcsolatunk (mint ahogy szerintem egyik kapcsolat sem), de a krízisen túl vagyunk. Sok mindenen kell még dolgoznunk, de szerintem az irányvonal jó. Az önnel való találkozás hozzájárult ahhoz, hogy ki tudjunk mászni abból a nagyon mély gödörből, amiben akkor voltunk. Nagyon hálás vagyok ezért és szeretném megköszönni önnek, hogy ránk szánta az idejét!"

Gertrúd

"Jó döntés volt, hogy a péntek esti mozi helyett ezt a párkapcsolati kommunikációs tréninget választotta a férjem. Így négy órán keresztül egymásra figyeltünk, ránéztünk kommunikációs stílusunkra. Az egyik feladaton keresztül olyan megélésemet is el tudtam mondani a férjemnek, amit addig nem mertem, nehogy megbántsam vele. Egyszóval minőségi, aktív időt töltöttünk együtt!"

Zoltán

"Lindának köszönhetően kezdünk párommal egymásra találni. Türelmesebbek vagyunk, jobban odafigyelünk a másikra.

Nálam születésekor első helyre került a gyerek, ez most kezd kiegyenlítődni.

Ez is egy közös program, amiben ketten veszünk részt."

Ibolya

"Linda konkrétan rávilágított arra, hogy mi a gond, ezt mi egyedül nem tudtuk megfogalmazni. Beszélgetés során előjöttek olyan dolgok is, amiről otthon nem beszéltünk, még akkor sem, ha éppen ezért/erről beszélgettünk.Tanácsokat, gyakorlatokat kaptunk egy független, hozzáértő szakembertől.  Jó, hogy volt kontroll hétről-hétre. Mindenképp pozitív irányba mozdult el a kapcsolatunk, remélem sikerül is tovább folytatni. Szimpátiát és bizalmat éreztem Linda iránt, köszönet érte! "

Rácz Karolina (Carol Art & Cafe)

"A 2017.11.24-én megrendezett borkóstolónk a Carol Art & Caféban nem csupán borkóstolásról szólt. Üzenete volt. Üzenet az emberek felé a nyitottságra, megnyílásra és az életformaváltásra. Hiszen egyre többen érezzük: szükség van a változásra, az értékek újragondolására és ápolására. Mert a világ a passzivitás felé sodródik, ami nem jó és ezt meg kell akadályozni. Generálódnak a problémák, aminek az oka a kommunikáció hiánya. Ez sajnos kihat mindennapi életünkre és társkapcsolatunkra. Fontos a prevenció, illetve ha már kialakult a probléma, annak megoldása, kezelése. A Carol Art & Cafe támogat minden ilyen kezdeményezést és helyet ad ennek a "küldetésnek"! Ebben segítőink voltak Lindák Linda és Dr. Pető Zsolt. Köszönet érte! Mindenkit arra biztatunk, merjen élni és kommunikálni! S ha úgy érzi, segítségre van szüksége, merjen segítséget kérni! Mert egy jó beszélgetés is gyógyír!"

(A fotók - Rácz Karolináén kívül- csupán illusztrációk)