Coach, tanácsadó, tréner, pszichológus… - kihez fordulj, ha baj van?
Ma már csak az nem foglalkozik a lélekkel, aki nem akar. Néhány nap vagy hét alatt is el lehet végezni olyan képzéseket, amelyek biztosítanak arról, hogy egy adott terület "szakértőjévé" válsz. És ezek az emberek sokszor el is hiszik magukról, hogy szakértők, aztán több kárt okoznak, mint hasznot.
Persze minden területen találunk jó szakembereket és kontárokat is. A diploma nem feltétlenül bizonyítéka a valós tudásnak. Ugyanakkor a különböző megnevezésekből sem indulhatsz ki, hogy vajon mennyire lehet képzett a viselője. Például tanácsadónak nevezheti magát egy okleveles pszichológus és egy önjelölt lélekgyógyász is. Terapeuta címet lehet 4 hétvége és 4 év alatt is szerezni.
Ha azonban a szakembernek megvan a megfelelő, államilag elismert végzettsége, akkor az bizonyítja, hogy jogosult az adott tevékenység végzésére, és felelősségre vonható a tevékenységéért, míg az ilyen-olyan tanfolyam birtokában lévő nem. Ez úgy gondolom, megfelelő garancia lehet a kliensek számára.
Én azokat a szakembereket becsülöm, akik fel tudják mérni a képességeiket, hozzáértésüket, és ha a feladat meghaladja a tudásukat, továbbküldik a kliensüket a megfelelő szintre/személyhez. Tanácsadóként vagy coachként nem kezdenek mondjuk alkoholistákkal vagy droghasználókkal, öngyilkossági gondolatokkal küzdőkkel vagy depressziósokkal foglalkozni.
De lássuk, ki kicsoda és mivel foglalkozik!
Tanácsadó
Tanácsot elvileg bárki adhat, a szomszéd néni is. Nem kell hozzá végzettség. Leggyakrabban ezt az elnevezést használják azok, akik elvégeztek valamilyen rövidebb tanfolyamot, képzést.
Gyakran előfordul, hogy van ugyan diplomája a tanácsadónak, de az nem pszichológiai vagy mentálhigiénés irányultságú. Például sok pedagógus, jogász, gyógyszerész választja ezt a hivatást.
Ha nem pszichológusként tanul valaki például családterápiát, akkor ő is a tanácsadó címet használhatja.
Az okleveles pszichológusok, akik nem tettek szakvizsgát, szintén gyakran nevezik szolgáltatásukat tanácsadásnak. Ráadásul létezik ilyen szakvizsga is, akkor tanácsadó szakpszichológus lesz az illető.
Az elnevezéssel ellentétben, a tanácsadó nem ad tanácsot. Az a feladata, hogy módszereket adjon a kezedbe és segítsen a saját megoldásod megtalálásában.
Coach
Az összes elnevezés közül ez talán manapság a legnépszerűbb. Vannak life coach-ok, párkapcsolati coach-ok, üzleti coach-ok, stb. Számos nagyon színvonalas képzés van, de nagyjából itt is az a helyzet, hogy az mondja magát coach-nak, aki akarja. (Frissítés: a felsőoktatási törvény 2019. év végi módosítása alapján coach-nak csak az nevezheti magát, aki végzettségét felsőoktatási intézményben szerezte.) Sokan a coach és a tanácsadó elnevezést váltogatják, egyenértékűnek tartják.
Általában valamilyen elakadás esetén érdemes coach-hoz fordulni. A coach megtalálja az erősségeidet, fejleszti a képességeidet, ezzel segítve azt, hogy meg tudd oldani a problémáidat. Coachingra érdemes jelentkezni akkor is, ha úgy érzed, életed valamely konkrét területén szeretnél fejlődni.
Közös a coach-ban és a tanácsadóban, hogy a jelenre és a jövőre koncentrálnak. Nem a múltban megbújó okokat, hanem a megoldást keresik. Egészséges emberekkel foglalkoznak. Ha jól végzik a munkájukat, akkor nem fogják konkrétan megmondani, hogy mit csinálj, hanem rávezetnek a számodra megfelelő megoldásra. Olyan eszközöket adnak a kezedbe, amelyeket később is használni tudsz, ha nehéz helyzetbe kerülsz. Tehát sem a coaching, sem a tanácsadás nem fogja megváltoztatni a személyiségedet.
Terapeuta
A terapeuta elnevezés is nagyon sok mindent takarhat. Általában egy-egy speciális módszer használóit nevezik terapeutának. Vannak olyan területek, ahol a terapeutává válásnak nem feltétele a diploma, és a tanfolyamok is viszonylag rövid ideig tartanak. Vannak viszont sokéves és pszichológus vagy mentálhigiénés végzettségre épülő képzések is.
A teljesség igénye nélkül, létezik mese-, hipno-, család- és pár-, transzperszonális, analitikus, kognitív- és viselkedésterápia, stb.
Pszichoterapeuta viszont csak orvos vagy klinikai szakpszichológus lehet. Csak ők foglalkozhatnak olyan páciensekkel, akiknek pszichiátriai diagnózisuk van.
Tréner
Sokan dolgoznak ezen a területen is anélkül, hogy a trénerséget bármikor tanulták volna. Mivel a tréner csoportokkal foglalkozik, nagyon fontos, hogy legyenek csoportdinamikai ismeretei, amivel azonban senki sem születik, meg kell tanulni. Vannak néhány hetes kurzusok, de egyetemi posztgraduális képzések is.
A tréner egy konkrét területtel kapcsolatos képességeid fejlesztésében segít. Például egy párkapcsolati kommunikációs tréningen begyakorolhatod, hogy hogyan tudsz ügyesebben kommunikálni a társaddal.
Egy jó tréner hiteles, könnyen tud bizalmi légkört teremteni. Egyszerre kell figyelni az egész csoportra és az egyénekre is, ezért gyakran ketten vezetik a tréningeket.
Mediátor
Ma már őket is egyetemen képzik, de tanfolyamon is szerezhető olyan végzettség, amellyel bejegyzett mediátor lehet valaki. Feladatuk a vitás helyzetekben való közvetítés. Azon dolgoznak, hogy a felek megértsék, pontosan értsék egymást. Ehhez ki kell deríteni, hogy milyen valós igények állnak a háttérben, valójában miről szól a helyzet. Lépésről lépésre vezetik ügyfeleiket a megoldás felé, közben pedig vigyáznak arra, hogy a kommunikáció a felek között a lehető legbékésebben folyjon.
Fontos, hogy minden szituációban pártatlanok tudjanak maradni. Nem csak párkapcsolati (válási), hanem jogi vagy üzleti viták esetében is alkalmaznak mediátorokat.
Abban tudnak segíteni, hogy a vitás helyzetekben olyan megegyezés szülessen, amellyel mindkét fél elégedett. A mediátor nem bíró, nem feladata, hogy döntsön a vitázók között.
Pszichológus
A pszichológus egyetemi diplomával rendelkező szakember. Az alapképzés során viselkedéselemző végzettséget szerez, a mesterképzés után lesz okleveles pszichológus. Ezzel a diplomával nevelési tanácsadóban, iskolában dolgozhat, vagy tanácsadást folytathat. A szakvizsga megszerzése újabb 2,5-4 év. Ekkor választhatja, többek között, a klinikai, tanácsadó, munkalélektani, pedagógiai szakirányt. Ezen kívül módszerspecifikus képzés(ek)en kell résztvenni, ilyen például a családterápia, viselkedésterápia, sématerápia, stb.
A klinikai szakirány a legnépszerűbb. Klinikusok dolgoznak a pszichiátrián, kórházi osztályokon, magánrendeléseken is. Gyakran pszichiáterrel együttműködve kezelik a betegeket: az orvos írja fel a gyógyszereket, a klinikai szakpszichológus pedig tesztel, terápiát folytat.
A klinikusokon kívül, a többi pszichológiai irányzat egészséges emberekkel foglalkozik. Tehát nem bolondokkal, hülyékkel. Leggyakrabban ugyanis ezt a kifogást halljuk, amikor nem akar valaki pszichológushoz fordulni. Krízisben lévő, problémákkal küzdő, egészséges embereknek segítünk abban, hogy meg tudják oldani a helyzetüket.
Pszichiáter
A pszichiáter orvosi egyetemet végzett, majd pszichiátriára szakosodott. Alapvetően a testi, idegrendszeri folyamatokból indul ki. Csak ő írhat fel a páciensnek gyógyszert. Folytathatnak pszichoterápiát, de sokan inkább csak gyógyszerrel kezelnek. A legtöbb páciensük beteg, nagyon komoly tünetekkel küzd. Pszichiáter foglalkozik például a különféle személyiségzavarokkal, komoly depresszióval, pszichózisokkal, evészavarokkal.
Néhány tanács a szakember választáshoz:
- Ne lőj ágyúval verébre! A problémád súlyának megfelelő szakembert válassz! Például, ha sokat vitatkoztok a pároddal, azt nagyszerűen meg fogja oldani egy tanácsadó, nem kell pszichiáterhez menned. Ha viszont mondjuk súlyos agorafóbiád van, a klinikai szakpszichológus és/vagy a pszichiáter lesz a jó megoldás. Persze, menet közben is kiderülhet, hogy a problémád hátterében olyan ok áll, amely képzettebb szakembert igényel.
- Tájékozódj a szakember végzettségéről! A diploma, államilag elismert végzettség garancia arra, hogy probléma esetén felelősségre lehessen vonni azt, akihez fordultál.
- Nézd meg a választott szolgáltató honlapját, az azon szereplő véleményeket! Sok információt szerezhetsz ezen az úton is.
- Ne felejtsd el azt sem, hogy ez bizalmi szolgáltatás. Fontos, hogy meglegyen a szimpátia, az összhang közöttetek. Ha az első alkalom után azt tapasztalod, hogy nem igazán illetek össze, számodra zavaró a szakember stílusa, munkamódszere vagy egyszerűen csak nem szimpatikus, nyugodtan válassz mást.