23 tipp párkapcsolati konfliktusaid kezeléséhez

2019.11.10

A hétvégén nagyon sok párkapcsolati állapotmérés kiértékelését készítettem el. Az összes teszt megegyezett abban, hogy a házasok központi problémája az eredménytelen, sértődéssel, visszahúzódással véget érő veszekedés volt. Sokat írtam már a konfliktuskezelési lehetőségekről, de úgy tűnik, még mindig nem eleget. Persze az csak az egyik oldal, hogy elmondom, mit és hogyan lehetne csinálni. Nagyon jól tudom, milyen nehéz ezt a gyakorlatba átültetni, a veszekedés hevében odafigyelni a tanácsokra és betartani azokat.

A párkapcsolati konfliktust nem kerülni kell, hanem megoldani
A párkapcsolati konfliktust nem kerülni kell, hanem megoldani

A siker azonban csakis rajtad múlik. Azok a párok, akik segítségemmel eredményesen javítanak a házasságukon, csupán abban térnek el a többiektől, hogy tudatosan, következetesen és nagy akaraterővel csinálják, amit kérek tőlük. Ha csak panaszkodsz és a kifogasokat keresed, akkor én sem fogok tudni segíteni. Tudom, hogy sokat kell dolgozni, foglalkozni kell a gyerekekkel is, de ha nem szánsz időt és energiát a párkapcsolatodra, akkor miért várod, hogy működni fog?

Ezúttal 23 olyan tippet, tanácsot adok, amelyeket ha megfogadsz, eredményesen zárhatod le a konfliktushelyzeteket. Tudod, nem győzöm elégszer hangsúlyozni:

A konfliktusokat nem kerülni kell, hanem megoldani!

1. Tisztázd a saját érzéseidet!

Sokszor hallom panaszként, hogy a "másik" nem beszél az érzéseiről. Ennek sokszor az az oka, hogy maga sincs tisztában azzal, mit érez. Sajnos azt tapasztalom, hogy sokaknak az érzés, a viselkedés és a gondolat elkülönítése is nagyon nehéz. Alig tudnak érzelmeket megnevezni. Így nem csoda, ha azt is nehéz felismerni, mit éreznek.

Nagyon fontos azonban, hogy konfliktushelyzetben alaposan átgondold, hogy mi a problémád valójában, milyen érzések motoszkálnak benned. Ne csak a felszínt kapirgáld, keresd meg a legmélyebben elbújó érzéseidet is!

2. Fogadd el a haragodat!

A harag se nem jó, se nem rossz. Ez is egy érzés, fogadd el, ha megjelenik. Szabad haragudni a párodra! Azt is érdemes azonban tudni, hogy a felszínen megjelenő harag mögött általában mélyebb érzelmek lehetnek, például félelem, szégyen, stb.

3. Tudj kompromisszumot kötni!

Kompromisszumok nélkül egyetlen házasság sem működőképes. Ha a vitákban győzni akarsz, azt szeretnéd, ha tiéd lenne az utolsó szó, akkor hosszú távon veszíteni fogsz: tönkremegy a kapcsolatod. Partnered az állandó vereség vagy engedés hatására egyre visszahúzódóbb lesz, eltávolodik, elhidegül tőled. Köss kompromisszumot, vagy keressetek harmadik, közös jó megoldást!

4. Higgadj le!

Ha idegesen, felpörögve kezdtek vitatkozni, kizárt, hogy pozitív megoldás születne. Hagyjatok időt magatoknak és egymásnak arra, hogy lecsillapodjatok. Tapasztaljátok ki, melyikőtöknek mi segít: séta, zenehallgatás, csend és nyugalom, egy forró/hideg zuhany, stb.

5. Zárd le!

Az, hogy szünetet tartotok, míg lecsillapodtok, nem azt jelenti, hogy teljesen elodázzátok a vitát. Beszéljétek meg, hogy mennyi idő múlva és hol folytatjátok a probléma megoldását. A lezáratlan helyzetek újabb konfliktusokat szülnek!

6. Akkor rendezd a problémát, ha mindketten arra alkalmas állapotban vagytok!

Tudom, hogy nagyon tud feszíteni egy-egy sérelem, de várd meg a megvitatásra alkalmas időpontot. Ha társad a fárasztó munkanap után épp akkor esett be az ajtón, aligha fog konstruktív problémamegoldásba kezdeni. Fontos, hogy mindketten tényleg oda tudjatok figyelni, és részt tudjatok venni a konfliktus megoldásában.

7. Maradj a témánál!

Ne boríts egyszerre mindent a másik fejére! Csak az adott problémát beszéljétek meg! Ha sok sérelmed van, akkor egyeztessetek, hogy a többit mikor vagy hogyan fogjátok megoldani!

8. Légy őszinte és világos!

Ne fogalmazz általánosságban! Azt mondd el, hogy számodra a konkrét helyzetben mi okoz gondot, az milyen érzéseket kelt benned!

9. Ne beszélj mellé!

Azt mondd el, amivel valójában bajod van! Ha elégedetlen vagy a kapcsolatoddal, hajlamos lehetsz minden apróságba belekötni. Fontos, hogy a valós problémát fogalmazd meg, ne a felszínen mozogj!

10. Ne félj!

A konfliktus nem rossz dolog, segíti a fejlődést. Mitől félsz valójában? Az elutasítástól vagy attól, hogy megsérülsz? Beszélj partnerednek a félelmeidről is!

Ne élj vissza a másik gyengeségeivel!
Ne élj vissza a másik gyengeségeivel!

11. Nincsenek övön aluli ütések!

Konfliktushelyzetben ne használd ki társad gyengeségeit, félelmeit! Nagyon csúnya dolog, ha visszaélsz azokkal a bizalmas információkkal, amiket korábban kedvesedről megtudtál, azért, hogy legyőzd a vitában.

12. Ne címkézz!

A kedvencem: mostanában minden második nő nárcisztikusnak címkézi a férjét. De fordítva ugyanígy a depressziós, neurotikus címkék is gyakran elhangzanak. Amellett, hogy egyáltalán nem biztos, hogy igazak, nagyon sértők is ezek a megnevezések. Használj címkézés helyett én-közléseket: Amikor .... (mit csinálsz, hogyan viselkedsz), én .... (feszültnek, dühösnek...) érzem magam.

13. Legyenek egyenlők az esélyek!

Mindkettőtöknek ugyanannyi ideje, lehetősége legyen arra, hogy kifejtse a véleményét, álláspontját.

14. Pontosíts!

Vitahelyzetben nagyon gyakoriak a félreértések. Ismételd meg a másik mondanivalóját, kérdezz vissza, pontosíts, hogy jól értetted-e, amit mond!

15. Tanulj belőle!

Vond le a tanulságokat a konfliktushelyzetből! Vizsgáld meg, hogy mit építhetsz be, mit változtathatsz a kapcsolatodon azért, hogy a későbbiekben jobban működjön!

16. Változtass!

Akkor van értelme a vitának, megbeszélésnek, ha utána a változás is megtörténik. Legyenek egyértelműek a kérések, ahogy a vállalások, javítási szándékok is.

17. Használd a humort!

A nevetés oldja a feszültséget. De együtt nevessetek, ne a másik kárára!

18. Kérj segítséget!

Ha ketten nem találjátok a megfelelő megoldást, kérjétek szakember segítségét! Ő kívülről lát rá a problémátokra, pártatlan, így meggyorsíthatja a helyzet tisztázását, a konfliktus feloldását.

Ne barátokhoz vagy rokonokhoz fordulj, mert ők valamelyikőtök oldalán bevonódtak a helyzetbe, nem tudnak semlegesek maradni!

19. Ne titkolózz a gyerekek előtt!

Vállald fel az érzéseidet, a konfliktushelyzetet a gyerekek előtt is. Ez nem azt jelenti, hogy előttük kellene veszekedni, de a problémát sem kell eltitkolni. A gyerekek úgyis megérzik a feszültséget. Azzal, ha őszinte vagy velük, pozitív mintát mutatsz, megtanulhatják az érzéseiket kifejezni, felvállalni, a konfliktusokat kezelni, bocsánatot kérni.

A konfliktuskezelést is tőled tanulja meg a gyereked
A konfliktuskezelést is tőled tanulja meg a gyereked

20. Érintsd meg!

Az érintés, az ölelés megnyithatja a párbeszéd felé vezető utat. Jelzi a békülési, tárgyalási hajlandóságot.

21. Az erőszak bármilyen formája tilos!


22. Sírni szabad!

A sírás csökkenti a feszültséget. Tartsd tiszteletben, ha a másik sírva fakad. De ne hagyd, hogy a sírás eltérítsen a probléma megoldásától!

23. Keresd a valódi okot!

A konfliktushelyzetek valódi oka nem mindig a párkapcsolat. Ha nem vagy kibékülve saját magaddal, ha munkahelyi vagy egészségügyi problémáid vannak, a feszültség sokszor a házasságodban jelenik meg. Nagyon felszabadító érzés rájönni arra, hogy valójában nem a kapcsolattal van baj.


Felhasznált irodalom: https://www.foryourmarriage.org