Min múlik a házasság? – egy mentőakció hiteles története

Sokan sokfélét mondanak arról, mitől működik egy kapcsolat, vagy hogy hogyan lehet megmenteni. Én már régóta azt állítom, hogy a kulcs az akarat és a tudatos döntés. Ha mindketten elhatározzátok, hogy egymással akarjátok leélni az életeteket, és ezért tudatosan mindent meg is tesztek, akkor jó eséllyel működni fog.

Minden párkapcsolatban vannak problémák, nehézségek, mélypontok. Nemrég az egyik kommentelőm egyenesen azt írta, hogy úgyis minden kapcsolat véget ér előbb vagy utóbb, felesleges bármit csinálni. Szerencsére sokszor tapasztalom, hogy ez nem így van. Ha úgy álltok hozzá a problémákhoz, hogy nem ellenfelek vagytok, hanem szeretetteljes, együttműködő partnerek, és a cél a megoldás, akkor sikerülni fog. Hogy ez mennyire így van, álljon itt egy példa bizonyítékként:

Kriszti és Zoli tavaly év vége felé jelentkezett be hozzám. Mindössze egy éve házasok, de az első beszélgetés után egy fabatkát se adtam volna a kapcsolatuk tartósságáért. A testbeszédből, kommunikációból, hangnemből, hozzáállásból nagyon sok következtetést le lehet vonni. Ezek alapján arra gondoltam, hogy valószínűleg többet nem is fogom látni őket. 

Azzal a problémával kerestek fel, hogy teljesen kihűlt a kapcsolatuk, már csak veszekedni tudnak. Odáig jutottak, hogy Zoli már mindenért felkapja a vizet, és akkor kiabál, tiszteletlenül beszél Krisztivel. Zoli szerint ennek az az oka, hogy mindig az van, amit Kriszti szeretne, teljesen a fejére nőtt a felesége. Rengeteg dologról lemondott miatta, és ezért rosszul érzi magát. Kriszti viszont úgy érzi, hogy semmit nem tud megbeszélni a férjével, nem kíváncsi a véleményére, nem mondja el neki a dolgait.

Az álláspontjuk annyira ellentétes volt, annyira mereven ragaszkodtak mindketten a véleményükhöz, igazukhoz, hogy bevallom, nem nagyon láttam esélyt a kapcsolatuk megmentésére. Zoli is úgy látta, hogy engednie kell, mert különben el fognak válni. Azonban az, hogy már megint "ő maradjon alul", nagyon rossz érzéssel töltötte el.

Nagy meglepetésemre, az első alkalom után újra bejelentkezett a pár, mégiscsak arra a döntésre jutottak, hogy meg akarják menteni a kapcsolatukat. Az első két-három alkalom még elég feszülten zajlott, próbáltuk tisztázni, hogy kinek mire volna szüksége, mitől érezné magát jobban a kapcsolatban. De aztán megtörtént a "csoda".

Azt szoktam mondani, hogy olyan ez, mintha fejben átbillentenének egy kapcsolót: ilyenkor a felek már nem csak mondják, hogy meg akarják menteni a házasságukat és várják, hogy én csináljak valamit, hanem a javaslataim alapján tényleg elkezdenek dolgozni, komolyan elköteleződnek a kapcsolat megjavítása mellett. Zolival és Krisztivel is ez történt, megtalálták a saját kapcsolójukat 😊.

Ezt akkor vettem észre, mikor 4. alkalommal érkezett hozzám a pár. Mintha kicserélték volna őket. Mosolygósak, vidámak voltak. Arról meséltek, hogy elkezdtek odafigyelni egymásra, a korábban megbeszélt szeretetigényekre. Zoli igyekszik hamarabb hazaérni a munkából, és az ottani feszültséget nem hazavinnni. Figyelnek arra, hogy mindennap megcsinálják az általam adott házi feladatot. Ezt többnyire meg is beszélik egymással.

Kriszti is arról mesélt, hogy alig voltak vitáik, sokkal nyugodtabban tudnak beszélgetni. Mindketten nagyon hálásan fogadták a dicséretet, amit kaptak. De nagyon megérdemelték. Zoli még a napirendjét is annak megfelelően alakította, hogy beleférjen a házi feladat. Ritkán látok (sajnos) olyan párt, akik ennyire akarják a változást és ennyire csinálják, amit kérek tőlük. Pedig ez a kulcs. Mindössze napi néhány perc koncentrált figyelmet kértem, amit a kapcsolatukra fordítanak, és egyetlen hét után már látszott is a javulás.

Nem állítom, hogy már be is fejeztük a közös munkát, bőven van még mit tenni. De most már ők is és én is hiszem, hogy működni fog, meg tudják csinálni. Biztosan lesznek még visszaesések, nehézségek, de az irány már megvan.

Kiléptek a saját komfortzónájukból, olyat csinálnak, amit korábban soha. Csakis rajtuk múlik a siker, nem rajtam. Én ugyanis mondhatok bármit, dolgozhatok akármilyen keményen, nem fog működni, ha a pár nem akarja.

Ma már Zoli is Kriszti is vallja Kádár Annamária, pszichológus gondolatait, miszerint: "Ma már tudom, hogy a fejlődés fájdalommal és a komfortzóna elhagyásával jár, és hogy a félelem nem valami rossz dolog, hanem az erőforrásaim aktiválásához szükséges érzelem."