Utálom a Valentin napot!

Korábban már olvashattad Bianka beszámolóját arról, hogy milyen az, ha elhagy, akit igazán szeretsz. Ezúttal az előzményekről hallhatsz, azt meséli el neked, hogy mi baja a Valentin nappal.

"Utálom a Valentin napot! Hogy miért? Nem, nem az angolszász kultúra majmolása miatt. Nem magasztos eszmék miatt, miszerint szeressük egymást mindennap, ne csak ünnepekkor. Sokkal prózaibb okom van rá: életem legnagyobb csalódására emlékeztet.

Tudsz annál romantikusabbat elképzelni, mint hogy Valentin napon kapsz egy üzenetet a következő szöveggel: "Te vagy életem szerelme, mindig is téged szerettelek." Hát, én nem tudtam, főleg, hogy az üzenet a nagy Ő-től, életem első szerelmétől érkezett. Amikor egy nő ki van éhezve a szeretetre, boldogtalan házasságban él, könnyű szép szavakkal megszédíteni. Megindultak az üzenetváltások, kiderült, hogy mindketten boldogtalanok vagyunk a kapcsolatunkban, azonos problémákkal küzdünk és hogy nem múlt el nyomtalanul az első szerelem.

A legtöbb hibbant tyúk, vagy fogalmazzak szebben, boldogságra, szeretetre vágyó nő hisz vagy hinni akar az igaz szerelem létezésében. Én is bedőltem a szép szavaknak, az ígéreteknek. Csapot-papot otthagytam, csak hogy vele lehessek. Valentin napon kezdődött... Ugye milyen giccses?

De fantasztikus volt az érzés. A föld felett lebegtem, fülig ért a szám, mindenki látta rajtam a boldogságot. Rengeteg levél, ritka találkozások. Már a házasságot terveztük. Olvass bele az egyik levelébe: te hittél volna neki?

"Hirtelen nem is értettem, miért kérdezted, hogy az Életemnek nevezlek?!

Azt hiszem, némi elképzelésed van már arról, mennyi mindenen mentem már keresztül, sok mindent megtettem, kipróbáltam már, de semmi sem volt rám akkora hatással, mint egy érintésed, pillantásod...

Napról napra nehezebb mindkettőnknek elviselni a másik hiányát, semmi más nem jár a fejünkben, csak Ő. A szívünk beleremeg, és még a lélegzetünk is szapora lesz! Mi ez, ha nem a mindent elsöprő, ellentmondást nem tűrő szerelem?! Egyben gyönyörű és szinte elviselhetetlen is, de mégis csodás érzés, ami plusz energiát ad a mindennapokhoz, azokhoz az órákhoz, amit nélküled kell kibírnom, eltöltenem!

Azt hiszem az idő örök, minden tőlem telhetőt meg is fogok tenni, hogy ne kopjon, ne fakuljon meg, velünk, bennünk maradjon, elkísérjen bennünket életünk végéig az egymás iránt érzett szerelmünk! Vigyázni fogok rá, mert szeretném sokáig átélni veled ezt a csodálatos érzést, szeretnélek mindig vidámnak és Nőnek látni!"

Kezdettől fogva voltak azonban gyanús jelek, hogy a kedves nem mindig mond igazat. De a szerelmes nő ezeket a jeleket elbagatellizálja, nem akar tudomást venni róluk.

A következő Valentin napon azonban már tudtam, mekkorát tévedtem, hogy a kapcsolat napjai meg vannak számlálva. Nincs örök szerelem, vagy legalábbis ez nem volt az. Amit én komolyan hittem, amiért mindent feladtam, sutba vágtam 20 évet, az a másiknak játék, unaloműzés, hazugság volt. Nincs attól fájóbb érzés, mint mikor a reményt veszik el tőled. Amikor minden megkérdőjeleződik, amiben addig hittél. Szeretett egyáltalán egy kicsit is? Bármi igaz volt ebből a kapcsolatból?

Májusban szakítottunk. A következő Valentin napig nyugtatók, altatók segítségével jutottam el. Majd a hír: daganatom van... A teljes összeomlás. Testileg, lelkileg, anyagilag.

De elmúlt. Három év telt el. Két Valentin nap egy másik férfival... Számunkra ez nem a szerelem ünnepe. Pont olyan nap, mint a többi 364, amikor tényleg szeretjük egymást és nem csak mondjuk. Tanuljuk egymást és tanuljuk a boldogságot."