Számít a korkülönbség a párkapcsolatokban?
Nemrégiben a Hajdú-Bihari Naplónak nyilatkoztam az olyan párkapcsolatokról, ahol nagy a felek között a korkülönbség. Mivel a cikk megjelenése után több levelet is kaptam, úgy érzem, érdemes lenne alaposabban is foglalkozni a korkülönbség párkapcsolatokban betöltött szerepével.
Számos kutatásban vizsgálták, hogy hány év lehet az ideális korkülönbség, de nem jutottak azonos eredményre. Egyes vizsgálatok szerint egy év, mások szerint 4-5 év vagy éppen 7 lenne az ideális. Abban viszont a legtöbben egyetértenek, hogy minél nagyobb a korkülönbség, annál nagyobb az esélye, hogy a házasság válással ér véget.
A korkülönbség jelentősége életkoronként változik
Az sem mindegy, hogy milyen életkorban vizsgáljuk a párt. Vannak olyan időszakok, amikor akár az előbb említett 4-5 év is túl sok:
Juli levelében egy 17 éves gimnazista lány és egy 25 éves, több éve dolgozó fiatalember közötti kapcsolat működőképességére volt kíváncsi. A 8 év viszonylag nagyobb korkülönbségnek számít minden életkorban. De Juliék esetében különösen, ugyanis nagyon eltérő életszakaszban vannak. Juli még középiskolás, tanul. Előtte áll a pályaválasztás, a személyisége az elkövetkező években sokat formálódhat. Párja viszont már dolgozik, egészen más mindennapi problémái vannak. Nála már a gyermekvállalás is napirenden van, míg Juli szeretne továbbtanulni. Persze, ez nem zárja ki, hogy együtt ne lehetnének boldogok, de nagyon nagy odafigyelést, türelmet, alkalmazkodást igényel. Veszélyes az is, ha valaki ennyire fiatalon köteleződik el a párja mellett. Nincsenek tapasztalatai, nem ismerkedett másokkal, így nem biztos, hogy a megfelelő ember mellett van. Ilyenkor az is gondot jelenthet, hogy a fiatalabb fél mire igazán felnő, annyira megváltozik, elfejlődik társától, hogy ez az idősebb félnek egyáltalán nem fog tetszeni. Ebben az esetben könnyen szakítás lehet a kapcsolat vége!
Középiskolás korban maximum az egy-két év eltérés tűnik megfelelőnek.
Egy 30-as, 40-es párnál azonban egész más a helyzet, az 5 év korkülönbség simán belefér. Ebben az életkorban ugyanis már nagyjából hasonló élethelyzetben vannak a felek: befejezték tanulmányaikat, elkezdtek dolgozni, hasonló problémákkal kell megküzdeniük és már nyugodtan alapíthatnak családot.
Ki az idősebb a kapcsolatban?
A korkülönbség megítélésekor azt is figyelembe kell venni, hogy a férfi vagy a nő az idősebb. Nagy korkülönbség (15-20 év) esetén sokkal elfogadóbb a közvélemény, ha a férfi a korosabb. Bár jónéhány gúnyos megjegyzésre ők is számíthatnak. Gondoljunk például Andy Vajna és Vajna Tímea házasságára. Általános vélemény, hogy Timi csak a pénz és a státusz miatt van Andy Vajna mellett. Persze, bőven lehet ebben igazság, de azt se felejtsük el, hogy régebbi korokban teljesen normálisnak számított egy ilyen felállás.
Evolúciós szempontból is érthető a helyzet: a nő számára fontos a biztonság, amit egy jóval idősebb férfi meg tud teremteni számára. A férfi oldaláról nézve pedig az utódnemzés szempontjából ideális a fiatal, termékeny nő választása.
Ha a pszichológiai oldalt nézzük: az idősebb, mondjuk életközépi válságban szenvedő férfi azért választhat magának fiatal párt, mert úgy érzi, hogy mellette ő is újra megfiatalodhat. A nő pedig ha rossz volt édesapjával való kapcsolata, a pótapát keresheti párjában, a gyerekkori szeretetet akarja pótolni.
Problémásabb a helyzet, ha a nő az idősebb:
Réka és Tibor nagyon szép pár. Réka 50 éves, Tibi 31, azaz 19 év korkülönbség van közöttük. Réka akár Tibor anyja is lehetne. Kapcsolatuk közel három éve tart. Majdnem minden szinten jól működnek együtt: remekül megértik egymást, jókat beszélgetnek, rengeteg közös élményt szereztek, kiváló a szexuális életük. Réka elvált, két majdnem felnőtt gyereke van, Tibinek azonban sosem volt saját családja. A gyerekekkel nagyon jól kijön, bár kapcsolatuk jellegét nem vállalták fel előttük. Az ismerősök előtt is titkolóznak, barátokként jelennek meg, csupán távoli városokban mernek nyilvánosan együtt mutatkozni.
Mivel van akkor baj? Azon túl, hogy nem merik a kapcsolatukat felvállalni, azzal, hogy Tibor 31 évesen szeretne családot alapítani, saját gyerekeket nevelni. Ez teljesen természetes vágy. Ezt azonban Réka már nem tudja megadni neki, azonban nem is szeretné párját ettől a lehetőségtől megfosztani. Így a kapcsolatuk felett mindig is ott lebegett az, hogy nem lehet hosszú életű.
Többször megpróbáltak szakítani, távolságot tartani egymástól, de a szerelem mindig erősebbnek bizonyult. Persze Tibornak is nagyon nehéz így párt találni, hogy érzelmileg nem tudja magát függetleníteni Rékától. Úgy tűnik, most talált egy kedves, fiatal lányt, akivel el tudná képzelni a jövőjét. Réka visszavonult, várja a helyzet alakulását, szurkol Tibornak, de közben a szíve majd megszakad.
Azokban a nagy korkülönbséges kapcsolatokban, ahol a nő az idősebb, általában ugyanez szokott lenni a probléma, mint Rékáéknál: a gyerek. Egy ilyen kapcsolatnak csak akkor lehet jövője, ha a fiatal férfi nem akar családot alapítani. Persze, a rossznyelvek erről a kapcsolattípusról is azt mondják, hogy főként a szex vagy a pénz mozgatja.
Abban az esetben, ha a nő az idősebb, akár néhány év korkülönbség is problémát jelenthet, nem kell hozzá több évtized:
A 42 éves Kata válása után ismerkedett meg a 40 éves Lacival. Nagyon gyorsan egymásba szerettek. Katának volt már három gyereke, Laci viszont még sosem volt nős. Mindenképp szeretett volna gyereket, de Kata ezt már nem tudta, nem akarta neki megadni, már volt három gyereke, nem akart többet. Bármennyire is megértették egymást, szakítottak, hogy Laci megtalálhassa azt a nőt, aki gyereket szül neki. Kata párkeresésében nem Laci volt az egyetlen kudarc, más vele egyidős vagy idősebb férfiak is fontosabbnak tartották, hogy gyereket szüljön nekik, mint minden mást, amit nyújtani tudott.
Mi tehát a tanulság?
Azért érdemes korban hozzád közel álló párt választani, mert vele azonos élethelyzetben vagy, jobban hasonlít a gondolkodásmódotok, értékrendetek, kommunikációtok, hasonlóak a problémáitok, a céljaitok. Ilyen helyzetben könnyebben elköteleződtök egymás iránt, könnyebben kialakul az intimitás.
Természetesen nagy korkülönbség mellett is lehet sikeres a párkapcsolatod, de ehhez nagyon komoly elköteleződés és elszántság kell. Íme néhány jó tanács:
- Nem szabad odafigyelni a
rosszindulatú megjegyzésekre!
- Fontos, hogy találjatok közös
célokat, mert azok nélkül nincs értelme a közös életnek!
- Hangoljátok össze életmódotokat,
életritmusotokat!
- Beszéljetek a terveitekről,
hangoljátok össze őket!
- Készüljetek fel azokra a
problémákra, amelyek a nagy korkülönbségből adódhatnak (szexuális igények
megváltozása, féltékenység, halál)!
De a lényeg: mindegy, hogy milyen idős párt választasz, a fontos az, hogy szeressétek és elfogadjátok egymást! Ha tudatosan és a közös érdekeiteket, egymást szem előtt tartva irányítjátok az életeteket, boldogok lesztek!