És az apád miről tehet?

2017.03.04

Egy korábbi írásom (Anyád tehet róla!) arról szólt, hogy édesanyáddal csecsemőként kialakult kapcsolatod befolyásolja azt, hogy felnőve milyenek lesznek a párkapcsolataid.  De ne csak az anyákon "verjük el a port": apád is tehet róla! Ezúttal az apai nevelés hatásáról szeretnék beszélni.

A gyereknevelés első időszakában az anyáé a jelentősebb szerep, hiszen ő táplálja a csecsemőt, de természetesen idővel az apa szerepe is egyre fontosabbá válik. Ha csak az anya vesz részt a nevelésben, a gyermekének felnőve sokkal több pszichés problémája lehet, érzelmileg labilisabbá válhat, agresszió és függőség jellemezheti. Éppen ezért fontos, hogy az apa is kivegye a részét a gyereknevelésből, még akkor is, ha a szülők elválnak.

Az apa szerepe is fontos a gyermeknevelésben
Az apa szerepe is fontos a gyermeknevelésben

Alapvetően kétféle apatípust különböztetünk meg:

A hagyományos apa domináns, ő a családfenntartó. Fő feladatának azt tekinti, hogy megteremtse az anyagi feltételeket a gyerekneveléshez, ami szerinte a nő dolga. Csak akkor kapcsolódik be a nevelés folyamatába, amikor "a gyereknek már van elég esze", azaz a kicsi 4-6 éves kora körül. Ekkor is főleg a fegyelmezésben, a szigor gyakorlásában látja a szerepét. A hagyományos apa családjában a klasszikus férfi - női szerepek működnek. Inkább a fiú gyermekéhez kötődik.

A modern apa a háztartási feladatokból és a gyereknevelésből is kiveszi a részét. Családjában a klasszikus nemi szerepek fellazultak. Általában ott van a szülésnél, eteti, pelenkázza a kicsit, a kezdetektől játszik vele, sőt akár gyesre is ő megy.

A modern apa
A modern apa

Az apa a támogatást, a biztonságot, az erőt és a bátorságot jelenti a gyermekei számára. Ő köti össze a családot a külvilággal, közvetíti annak ingereit, normáit, segítségével sajátíthatnak el a gyerekek számos hasznos ismeretet, tanulhatják meg az önérvényesítést. Ha az apa engedi, hogy a gyermekei vele tartsanak, az együtt töltött idő, a minta segít abban, hogy megtanuljanak célokat kitűzni, önállóbbakká, kreatívabbá váljanak, jobb legyen a kudarctűrésük. Az apával való együttlét dinamikusabb, mint az anyával eltöltött idő. A vele való közös tevékenység teljesítményorientáltabb. Ranschburg szerint az apa a fiúgyerek életében a "játszó ember", a lányéban a védő, oltalmazó szerepet tölti be.

Kutatások szerint az önértékelésed kialakulásában is nagy szerepe van édesapádnak. Ha az ő viszonya önmagához rossz, negatív, nagyobb eséllyel lesz a te önértékelésed is negatív.

Az apa szerepe a fiúk életében

Ha férfi vagy, apád volt számodra az azonosulási minta: tőle sajátítottad el, hogy kell férfiként viselkedni. Minden, amit az apád mondott vagy tett, példaként szolgált, még akkor is, ha az a viselkedés rossz volt. Így felnőttként ugyanazokat a hibákat követheted el, mint apád.

Jó apa - gyerek kapcsolat esetén a gyerekek jobban teljesítenek az iskolában, felnőve ellenállóbbak a stresszel szemben, jobbak a szociális képességeik, magabiztosabbak, határozottabbak, jobbak a problémamegoldásban.

A fiúknak nagyon fontos, hogy apjuk elfogadja őket. Különösen érzékeny a 12-14 év körüli életkor. Fontosak a közösen végzett tevékenységek.

Ha a kisfiú életében nincs pozitív apa, akkor felnőve agresszivitás, túlzott férfiasság, az érzelmek kifejezésének korlátozottsága, a nők lenézése lesz jellemző. Ezek a férfiak stresszesebbnek élik meg életüket, többször rosszkedvűek.

Apádtól tanulod meg, hogyan kell férfiként viselkedni
Apádtól tanulod meg, hogyan kell férfiként viselkedni

Az apa szerepe a lányok életében

Ha nő vagy, apád a férfimintát jelentette számodra. Elismerése (vagy annak hiánya) formálta nőiességedet, önbizalmadat. Valószínűleg hasonló párt választottál, mint az édesapád.

Az apa nélkül felnövő lányok gátlásosabbak a férfiakkal vagy éppen szexuálisan túlságosan is nyitottak. Gyakrabban esnek teherbe kamaszkorukban. Általában korábban házasodnak és gyakrabban válnak.

Ha jelen volt az apa, de a lányával való kapcsolata negatív volt, akkor a lány felnőve állandóan bizonyítani akar, hajlamos lehet a maximalizmusra. Az ilyen nők inkább a nőies férfiakhoz vonzódnak vagy éppen pótapát keresnek a férfiakban.

Pozitív apa - lánya kapcsolat esetén a nők inkább a férfias férfiakhoz vonzódnak, párkapcsolataikban sikeresebbek, egyensúlyra törekszenek.

Ha pozitív volt a viszonyod az apáddal, jobbak az esélyeid a sikeres párkapcsolatra
Ha pozitív volt a viszonyod az apáddal, jobbak az esélyeid a sikeres párkapcsolatra

Apakomplexusod van?

Igen a válasz, ha nőként

  • csodálattal tekintesz apádra,
  • függsz a férfiaktól,
  • királykisasszony szerepben tetszelegsz,
  • állandóan az igazit keresed, ezért az életed válások sorozata,
  • teljesítménykényszered van,
  • állandóan gyötröd a férfiakat, teljesíthetetlen elvárásokat támasztasz velük szemben.
A királykisasszony szerepében tetszelegsz?
A királykisasszony szerepében tetszelegsz?

ha férfiként

  • teljesítményközpontú vagy,
  • állandóan túl akarod szárnyalni apádat,
  • soha nem vagy elégedett,
  • nem érzed magad elég értékesnek,
  • a nőket nem érted és nem becsülöd.

Ahogy korábban említettem, anyánknak és apánknak is szerepe van abban, hogy felnőve milyen emberré válunk, és milyen kapcsolatokat alakítunk ki. Sajnos azonban ma minden hetedik gyerek egyetlen szülővel (általában az anyával) él. Ha a gyerekek nem látják a folyamatos női - férfi kapcsolatot, nehezebben fognak bizalmat érezni a másik nem iránt és nehezebben fognak boldog és sikeres párkapcsolatot kialakítani.

Ne feledd, gyermeked boldog párkapcsolata rajtad is múlik!

Lindák Linda

A blog legfrissebb bejegyzései

Olvasd el ezt is:

Biztos, hogy mindent jól tudsz a szexről? Bár felnőttekkel dolgozom, koruk, tapasztalataik és az elérhető információk mennyisége ellenére azt tapasztalom, hogy sokan ellentmondásos, negatív információkkal, tévhitekkel rendelkeznek a szexualitással kapcsolatban. Ezeknek a téves gondolatoknak a fő forrása a média. Hajlamos lehetsz azt gondolni, hogy...

Tehát nagyon fontos, hogy elkülönítsük azokat az eseteket, amikor mindketten egyformán ritkán (vagy egyáltalán nem) igénylitek a szeretkezést, de ez mindkettőtöknek elfogadott, kielégítő és nem okoz frusztrációt.

Elhidegültetek egymástól vagy éppen állandóan durván veszekedtek? Esetleg azt érzed, hogy a társad mindig csak kritizál, támad, semmi nem jó neki, amit csinálsz?
Mindhárom helyzetben segíthet az Érzelmekre Fókuszáló Terápia. A módszert Sue Johnson és munkatársai dolgozták ki. Az EFT-n alapuló Ölelj át! - program 7 lépésből áll, és a legrosszabb...