Miért tesz jót az egészségednek, ha párkapcsolatban élsz?

2017.08.12

Van, hogy úgy érzed, hogy a társad csak megkeseríti az életed, könnyebb lenne nélküle? Persze, azért nem gondolod ezt olyan véresen komolyan. Egy rossz házasságban valóban nem érdemes benne maradni: mindent meg kell tenni a helyzet megjavításáért, vagy ha már minden lehetőséget kimerítettél, marad a válás. De számtalan kutatás bizonyította, hogy a (jól működő) párkapcsolatban élők sok szempontból jobb helyzetben vannak, mint egyedülálló társaik. 

A társkapcsolatok ugyanis bizonyíthatóan pozitívan hatnak az egészségre:

A párkapcsolat jót tesz az egészségnek
A párkapcsolat jót tesz az egészségnek
  • Ha magányos vagy, nincs kivel megosztani a problémáidat, kétszer nagyobb az esélye, hogy megbetegszel vagy meghalsz, mintha szoros érzelmi kapcsolatban élnél. Érdekes, hogy a dohányzásnál ugyanez a halálozási kockázat csak 1,6-szoros, tehát a magány veszélyesebb az egészségedre nézve, mint a cigaretta. Ez a hatás fokozottabban érvényes a férfiakra, mint a nőkre.
  • Hamarabb felgyógyulsz betegségeidből, ha van társad, mint azok, akik nem számíthatnak párjuk támogatására. Daganatos betegeknél is azt figyelték meg, hogy ritkább a betegség kiújulása a családosoknál, mint az egyedülállók között.
A házasok hamarabb felgyógyulnak betegségeikből
A házasok hamarabb felgyógyulnak betegségeikből
  • A házasságban élők tovább élnek, mint a szinglik és elégedettebbek is életükkel. Seligman szerint boldogságod mértéke leginkább azzal áll összefüggésben, hogy milyen erősek a családi és baráti kapcsolataid. Ezért igyekezz minőségi kapcsolatot kialakítani a társaddal!
  • A boldog házasság csökkenti a stressz ártalmas hatását. Ha van kinek kiönteni a szívedet, segítséget, tanácsot, támaszt kaphatsz, sokkal könnyebben átvészeled a stresszes helyzeteket.
  • A szerelem, a rendszeres szexuális élet hatására olyan hormonok szabadulnak fel szervezetedben, amelyek megnyugtatnak. Ez pozitív hatással van a vérnyomásodra és hat a pihenésedre is: így jobban, mélyebben tudsz aludni.
  • A gyakori, kielégítő szexuális együttlét akár tíz évvel is megfiatalíthat (fokozza a vérkeringésedet, javul szervezeted oxigénellátása, olyan hormonok termelődnek, amelyek segítenek bőröd fiatalosságának megőrzésében).
A rendszeres szexuális élet megfiatalít
A rendszeres szexuális élet megfiatalít
  • A szív- és érrendszeri betegségek kockázata jóval kisebb a párkapcsolatban élőknél.
  • A házasok immunrendszere erősebb, így például nehezebben fáznak meg.
  • Az Otago Egyetem (Új-Zéland) kutatása szerint kevésbé hajlamosak depresszióra, öngyilkosságra, alkohol- és drogfüggőségre azok, akik legalább öt éve párkapcsolatban élnek.
  • A magányos emberek agykapacitása hamarabb kezd csökkenni és hamarabb romlik az emlékezőképességük.
  • A magány olyan mértékben növeli meg a vérnyomást, hogy a szívroham és a stroke kockázata megduplázódik.

Az sem mindegy azonban, hogy milyen a kapcsolatod minősége. A rossz párkapcsolat ugyancsak képes aláásni az egészségedet:

  • A boldogtalan, stresszes házasságban élők nagyobb százalékban szenvednek magas vérnyomástól és magasabb a stresszhormon-szintjük.
  • A szívrohamon átesett, rossz házasságban élő nőknél háromszor nagyobb az ismétlődés valószínűsége, mint a konfliktusmentes kapcsolatban élőknél.
  • A kapcsolati problémák rossz hatással vannak az immun- és hormonrendszerre, a gyógyulási képességre.
  • A párodtól kapott kritika, ellenséges megnyilvánulások növelik az önmagadban való kételkedést és a tehetetlenség érzést, ezzel növelve a depresszió kialakulásának kockázatát.

Persze, nem azért házasodunk, hogy egészségesek legyünk, de jó, ha tudjuk, hogy milyen pozitív hatásokkal jár testi és lelki egészségünkre a kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolat!