12 jel, ami arra utal, hogy a partnered már nem szeret

2019.11.17

A konzultációk során klienseimet arra szoktam kérni, hogy tegyenek különbséget aközött, hogy érzik-e a vagy tudják, hogy a társuk szereti őket. Általában azt a választ kapom, hogy "tudom, hogy szeret, de nem érzem". Ha te is így vagy vele, valószínűleg az a probléma, hogy a partnered nem a megfelelő módon mutatja ki a szeretetét, nem a megfelelő szeretetnyelvet használja. Ezen viszonylag könnyű változtatni.

Ha úgy érzed, partnered nem szeret, az még nem feltétlenül jelenti a kapcsolat végét - fotó: canva.com
Ha úgy érzed, partnered nem szeret, az még nem feltétlenül jelenti a kapcsolat végét - fotó: canva.com

Nagyobb a baj, ha már nem is tudod, hogy szeret-e egyáltalán a másik. Fura érzéseid vannak, amiket nem tudsz hova tenni. Bizonytalan vagy és gyanakvó, nem érzed jól magad a bőrödben. Az természetes, hogy a kapcsolat elejére jellemző szenvedélyes szerelem hőfoka csökken, fokozatosan mély szeretetté alakul át. Ha azonban már azt sem tudod, hogy megvan-e még egyáltalán a szeretet, akkor gyorsan lépned kell.

A következő jelek azt mutatják, hogy már nem vagy olyan fontos a másiknak, már nem szeret igazán. Természetesen ekkor sem menthetetlen a helyzet, de érdemes minél hamarabb a tettek mezejére lépni!

1. jel, hogy partnered már nem szeret: nem akar veled lenni

Kapcsolatotok kezdetén minden időtöket együtt akartátok tölteni, szinte semmit nem csináltatok a másik nélkül. Ez idővel természetesen csökken, hiszen a barátokkal, családdal, a hobbiddal is szeretnél foglalkozni. Ha azonban azt veszed észre, hogy alig vagytok együtt, kedvesednek nincs ideje rád, vagy nincs kedve veled programot szervezni, baj van.

Egy jól működő kapcsolatban mindig a társ áll az első helyen, ő a legfontosabb. Ha megváltozott a fontossági sorrend, eléd került a munka vagy a szórakozás, azt jelzi, hogy csökkent a szeretet. Ha igazán fontos lennél a társadnak, akkor bármilyen elfoglalt is, szakítana rád időt.

2. jel, hogy a társad már nem szeret: nem bízik benned, nem őszinte veled

A kapcsolat alapja az őszinteség, a nyílt, egyenes beszéd. Ha kisebb-nagyobb dolgokban nem mond igazat, vagy elhallgatja az igazságot, nem bízhatsz benne.

Szintén probléma, ha ő nem bízik benned, nem nyílik meg neked. Nem beszél az érzéseiről, gondjairól, vágyairól. Ha felveted, hogy úgy érzed, már nem szeret, mérges lesz rád, és nem hajlandó megbeszélni a dolgot. Bizalom nélkül viszont nincs kapcsolat.

3. jel, hogy a partnered már nem szeret: nem tesz erőfeszítéseket a kapcsolatotokért

Azért, hogy a kapcsolat működjön, tenni kell. Ha társad már régóta nem kezdeményezett egyetlen közös programot sem, ha semmit nem tesz azért, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz, ha azt érzed, hogy csak neked fontos a változás, te igyekszel: a párkapcsolatotok egyoldalúvá vált, partnerednek már nem vagy elég fontos.

4. jel, hogy a társad már nem szeret: nem kommunikál

Emlékszel még azokra az időkre, amikor képesek voltatok akár egy egész éjszakát is átbeszélgetni? Mindenre kíváncsiak voltatok a másikkal kapcsolatban.

Most meg már legfeljebb azt kérdezi meg, hogy másnap elmész-e vásárolni? Nem érdekli, hogy mi történt veled aznap, az érzéseid meg pláne nem. De nem beszél a saját dolgairól sem. Nem küld napközben üzeneteket, a tieidre meg nem, vagy csak késve reagál. Nem figyel rád, amikor hozzá beszélsz. Képesek vagytok némán egymás mellett ülni, vagy a telefont nyomkodjátok.

Az ilyen pároktól gyakran hallom: "De miről beszélgessünk"? Akit szeretsz, azzal kapcsolatban minden érdekel, mindig van miről beszélgetni.

Aggodalomra ad okot, ha már nem tudtok egymással beszélgetni - fotó: canva.com
Aggodalomra ad okot, ha már nem tudtok egymással beszélgetni - fotó: canva.com

5. jel, hogy a partnered már nem szeret: megszűnik az intimitás

Az intimitás nemcsak a szexet jelenti, hanem érzéseitek, legbelsőbb dolgaitok megosztását is. Ha ritkulnak vagy sietőssé, rutinszerűvé válnak az együttléteitek, ha nem osztja meg veled a gondolatait, érzelmileg elzárkózik, hideg, kapcsolatotokból hiányzik a meghittség, már nem vagy elég fontos a párod számára.

6. jel, hogy a társad már nem szeret: nem tartja be az ígéreteit

Persze, nem mindig tudjuk betartani az ígéreteinket, bármikor közbejöhet valami fontos vagy váratlan dolog. Ha viszont ez rendszeresen történik, a partnered mindig mást csinál, mint amit megbeszéltetek, jelentéktelen dolgok miatt lemondja a közös programjaitokat, akkor nem tisztel. Akit szeretünk azt viszont tiszteljük.

7. jel, hogy partnered már nem szeret: nem vagy elég jó neki

Mindig kritizál, semmi sem jó, amit csinálsz? Sajnos, akkor múlóban a szerelem. Akit szeretünk, azzal toleránsak vagyunk, elnézzük a kisebb hibáit, nem kritizáljuk folyton, elfogadjuk olyannak, amilyen.

8. jel, hogy társad már nem szeret: nem akar változni, változtatni

Alapvető vonásaitok nem változnak, de minden kapcsolatban csiszolódtok, alkalmazkodtok bizonyos mértékig egymáshoz. Ha azt tapasztalod, hogy ha szóvá teszel valamit, amivel problémád van, nem történik semmi, legfeljebb egy "sajnálom"-ot kapsz, akkor már nem vagy eléggé fontos a társadnak.

9. jel, hogy partnered már nem szeret: nem tervez veled

Minden kapcsolatban kellenek közös célok, mert egyébként miért vagytok együtt? Ha már nincsenek se rövid, se hosszútávú céljaitok, ha mindent rád hagy, vagy éppen csak az ő céljait valósítjátok meg, akkor a kapcsolatotokból már hiányzik a szeretet.

10. jel, hogy a társad már nem szeret: soha nem köt kompromisszumot

Ismerős a mondat: "Fogadj el olyannak, amilyen vagyok!"? Folyton neked kell alkalmazkodnod a társadhoz? Még a véleményedre sem kíváncsi? Ha szeretne a partnered, akkor fontos lenne számára, hogy mindkettőtök számára jól alakuljanak a dolgok. Ha nem hajlandó kompromisszumokra, mindig az van, amit ő akar, akkor nem érez igazi szeretetet irántad.

11. jel, hogy a partnered már nem szeret: nem törődik veled

Ha szeretne a társad, akkor fontos lenne számára, hogy mit érzel, mi történik veled. Ha szükséged van rá, ott lenne melletted, számíthatnál rá. Még akkor is, ha éppen haragszik, vagy rosszul mennek a dolgaitok. Ha viszont már nem szeret, akkor nem törődik veled, sőt akár szándékosan megbánt, fájdalmat okoz.

12. jel, hogy a társad már nem szeret: másokkal flörtöl, csetel

Ha igazán szeretne, eszébe se jutna, hogy más nőkkel levelezgessen, másnak tegye a szépet. Ez egy szeretetteljes kapcsolatba nem fér bele, nem tisztességes. Sokak számára (joggal) már ez is hűtlenségnek számít. Aki ilyet tesz, annak nem számítanak a másik érzései.

Hűtlenség az is, ha más nőkkel csetel a párod - fotó: canva.com
Hűtlenség az is, ha más nőkkel csetel a párod - fotó: canva.com

Sokszor nem azért érzed a szeretet hiányát, mert valóban elmúlt ez az érzés a kapcsolatból. Lehet, hogy csak nem tanulta meg partnered, hogy hogyan kell kifejezni az érzéseit, nem volt megfelelő mintája. Az is lehet, hogy mutatja ugyan, csak nem jól, nem a neked megfelelő módon. Ezért mielőtt csapot-papot otthagynál, érdemes megbeszélni társaddal a problémát, és/vagy szakember segítségét kérni, hátha megoldható a helyzet!

További cikkekért, érdekességekért kövess Facebookon és Instagramon!