Válságba sodorhatja a merevedési zavar a párkapcsolatot?

2018.09.29

A merevedési zavar a férfiaknál egyre gyakrabban jelentkező probléma. Mivel sokan szégyellik, nem fordulnak szakemberhez. Tudnod kell azonban, hogy nem jelent halálos ítéletet, ennek ellenére élhetsz boldog párkapcsolatban, házasságban. Leggyakrabban nem testi, hanem pszichés okok állnak a háttérben, ezért a merevedési probléma megoldása nemcsak a férfi, hanem a partner dolga is.

A merevedési zavar hátterében nagyon gyakran pszichés okok állnak
A merevedési zavar hátterében nagyon gyakran pszichés okok állnak

Az elmúlt időszakban több olyan pár is fordult hozzám, akiknél a problémák hátterében a merevedési zavar áll. Természetesen nem ezzel a gonddal érkeztek: egyik esetben a hűtlenség volt a megkeresés oka, a másik esetben pedig a féltékenység.

Judit és Gábor azért jöttek el hozzám, mert Gábor három alkalommal megcsalta párját. Az első alkalom már régebben történt, Gábor azt mondja, talán akkor kicsit bele is szeretett a lányba. A másik két alkalom azonban viszonylag friss. Juditban a sorozatos hűtlenség hatására megerősödött a szakítás gondolata, Gábor viszont szeretné megmenteni a kapcsolatukat. 

Hogyan kapcsolódik problémájukhoz a merevedési zavar? Gábor néhány éve tapasztalta először az erekciós problémát. Orvoshoz fordult, kivizsgálták, kezelték, gyógyszereket kapott. Ez alatt az idő alatt társa türelmesen várt. Ahogy elmondták, emiatt tulajdonképpen már évek óta nem élnek nemi életet. Gábor arra gondolt, lehet, hogy csak a párjával nem működik a szex. Azért keresett más kapcsolatokat, hogy kipróbálja magát, vajon mással van-e merevedése. Judit számára mind a három hűtlenség kiderült. Érthető felháborodása: míg ő türelmesen várt arra, hogy párja meggyógyuljon, Gábor másnál kereste a megoldást.

A másik esetben Béla egyedül jött hozzám. Abban kért segítséget, hogy kevésbé legyen féltékeny a feleségére. Egy ideje ugyanis rendszeresen ellenőrzi a telefonját, a Facebookját, állandóan faggatja, hogy hol járt, mit csinált, amit a felesége nehezen visel.

Az ő esetükben több probléma is felmerült egyszerre. Egyrészt Ibolya, a feleség, most állt vissza a munkába. Ezt normatív krízisnek tekintjük, ugyanis a legtöbb házaspár esetében átmeneti nehézséget okoz, amikor a feleség a gyermekek születése után újra dolgozni kezd. 

A másik probléma náluk is a merevedési zavar. Kísértetiesen hasonlít egymásra a két eset: Béla ugyanúgy orvoshoz fordult, problémájára ugyanazt a gyógyszert kapta, mint az előző történetben említett Gábor. Ezen kívül ő még szexuálpszichológushoz is járt.

Béla féltékenységének hátterében két dolog áll: egyrészt Ibolya az otthon biztonságából kikerült egy olyan közegbe, ahol főleg férfiak veszik körül. Másrészt attól fél, hogy a merevedési problémája miatt Ibolya máshol vagy másnál keresi a boldogságot, mástól várja azt, hogy nőiességében megerősítse.

A két eset látszólag teljesen más, mégis ugyanaz a probléma, a merevedési zavar áll a háttérben.

A merevedési zavar oka lehet párkapcsolati probléma is
A merevedési zavar oka lehet párkapcsolati probléma is

A merevedési zavar egyáltalán nem ritka dolog, a férfiak 60-90%-ánál előfordul élete során valamikor. Ebből következik, hogy egy sikertelenség nem feltétlenül vezet kezelendő problémához. Minden azon múlik, hogy hogyan reagálod le a helyzetet, illetve milyen lesz a párod reakciója. A legtöbb nő egy ilyen helyzetben azonnal arra gondol, hogy vele van a probléma, már nem tetszik úgy a férfinak. A helyes hozzáállás viszont az, ha mindketten elismeritek, hogy nem kell mindig tökéletesnek lenni. Van, amikor nem tudsz 100%-ot nyújtani, mert például fáradt vagy ideges vagy. Tilos egymást hibáztatni, vádolni!

A férfiaknál a nemi izgalom látható jele az erekció. Ez a látvány pozitív hatású, tovább emeli az izgalmi szintet. Ha viszont elmarad a merevedés, az negatív folyamatot indíthat be, pánikba kerülsz, és ez tovább rontja az izgalmi állapotod és még nehezebbé teszi az erekciót. A merevedési zavar sajnos ördögi kör. A legtöbb esetben úgy kezdődik a probléma, hogy egy alkalommal nem jön össze a merevedés. Innentől kezdve viszont, amikor intim helyzetbe kerülsz, azonnal felidéződik a kudarc, szorongani kezdesz és ez újabb sikertelenséghez vezet. Ezzel egy olyan spirált indítasz be, amiből nagyon nehéz kikerülni.

Mindkét fiatalembernél láttuk, hogy orvosi vizsgálaton estek át. Ez azért nagyon fontos, mert a merevedési zavar szív és érrendszeri problémát is jelezhet. Ennek az esélyét ki kell zárni, mielőtt a pácienst bármilyen gyógyszerrel kezelni kezdik. Erekciós gondot okozhat a dohányzás, a cukorbetegség, az elhízás, de akár egy rossz bicikliülés is. Nagyon gyakori azonban, hogy semmilyen fizikálisan kimutatható okot nem találnak az orvosok. 

A potenciazavarok hátterében ugyanis nagyon gyakran pszichés okok állnak. Rengeteg tényező befolyásolhatja, hogy izgalmi állapotba kerülsz-e, például a partnered személyisége, kettőtök szexuális összeillése, kommunikációtok minősége, a párkapcsolat állapota, neveltetésbeli tényezők, stresszes élethelyzetek, stb.

A szituációhoz vagy a partner személyéhez is kötődhet a szexuális zavar
A szituációhoz vagy a partner személyéhez is kötődhet a szexuális zavar

A szexuális zavaroknál elkülöníthetünk veleszületett és szerzett zavart. Egy másik csoportosítás szerint beszélhetünk általános, illetve csak valamilyen szituációban megjelenő problémáról. A harmadik osztályozási szempont pedig pszichés és kombinált típusú zavart különít el.

Gábor esete két szempontból is magyarázható: a szituációhoz kötött szexuális zavar vonatkozhat egy adott személyre vagy egy helyzetre. Így érthető Gábor azon próbálkozása, hogy kiderítse, vajon a merevedési zavara csak Judithoz kötődik, vagy más nőkkel sem tud teljesíteni. Mivel másokkal nem volt problémája, a Judittal való kapcsolatát kell megvizsgálni. Lehetséges, hogy Gábor tudat alatt fél az elköteleződéstől és ezért nem tud teljesíteni a Judittal való kapcsolatában.

Másrészt az, hogy valaki hogyan teljesít az ágyban és milyen az önértékelése, szoros kapcsolatban áll egymással. Ha merevedési problémái vannak, az az önértékelését is rombolni fogja. A hűtlenség hátterében nagyon gyakran éppen az alacsony önértékelés áll. Valószínűleg Gábor a másokkal létesített szexuális kapcsolattal az önbecsülését is növelni akarta.

Béla esetében a tanácsadás során elsősorban a féltékenység leküzdését tartottam fontosnak, mivel az erekciós problémája mögötti okokat a szexuálpszichológus sem tudta feltárni. Mindenesetre úgy láttam, a páros tanácsadás is jót tenne nekik.

Mit tehetsz, ha te is merevedési problémával küzdesz?

  • Ha egyetlen alkalommal fordult elő, a legfontosabb, hogy ne görcsölj rá a dologra, mert azzal előrevetíted az újabb sikertelenséget! (önbeteljesítő jóslat)
  • Ha már többször előfordult az erekciós zavar, először is fordulj orvoshoz! Ki kell deríteni, hogy nem áll-e valamilyen betegség a háttérben.
  • Intim helyzetben tudatosan irányítsd a figyelmedet és gondolataidat a partnered szépségére, a szexuális ingerekre, ahelyett, hogy a teljesítményed miatt aggódnál vagy folyamatosan ellenőrizgetnéd a készenléti állapotodat!
  • Fejleszd az erotikus fantáziádat!
  • Tedd izgalmassá a szeretkezést, mert az unalom is lelohaszthatja a vágyat!
  • Oldd meg esetleges munkahelyi vagy anyagi gondjaidat, azok is csökkenthetik a szexuális teljesítményt!
  • Ne akard alkohollal oldani a szorongásod, az tovább fokozza a szexuális problémákat!
Van megoldás a merevedési problémára is
Van megoldás a merevedési problémára is

Ahogy a történetekből is kiderül, az erekciós zavar további párkapcsolati problémákhoz is vezethet, ezért érdemes mielőbb megoldani. Persze fordítva is működik a dolog: párkapcsolati probléma is okozhatja a merevedési zavart. Az első esetben orvosnál, a második esetben pszichológusnál kezdd a helyzet megoldását, de a teljes sikerhez mindkét szakemberre szükséged lehet!

A témához kapcsolódik: