Tönkreteheti-e egy kisbaba a házasságot?

2017.09.09

Anett és Zoli szimpatikus értelmiségi házaspár egyéves kisbabával. Ahelyett azonban, hogy életük egyik legboldogabb időszakát élnék - élveznék, hogy megszületett közös gyermekük, teljessé vált a család -, otthonuk csatatérré vált, állandó veszekedésektől hangos.

Anett arra panaszkodik, hogy Zoli sosincs otthon, csak a munkájának él, vele és a gyerekkel egyáltalán nem foglalkozik, minden rá marad. Szerinte férje nem hajlandó megbeszélni a problémákat, úgy gondolja, azok maguktól is megoldódnak. Mióta kisfiuk megszületett, nem élnek szexuális életet.

Zoltán szerint viszont Anett kész hisztérika mióta gyerekük van. Mindent túlaggódik és állandóan kombinál. A kérdéseire egyszerűen nem lehet jól válaszolni és addig folytatja őket, amíg teljesen ki nem hozza a sodrából. Csak a babával foglalkozik, nincsenek közös programjaik. Alig alszik, még egy év után is, éjszaka is szoptatja a kisfiút.

A veszekedéseik egyre durvábbak, Zoli már többször összepakolt és néhány napra el is költözött. Beszélgetésünkből az is kiderült, hogy Anett az idősebb 7 évvel, őt már "sürgette a biológiai órája", Zoltán viszont alig 30 évesen még korainak találja az apaságot, úgy érzi, mintha csapdába került volna. Bevallotta, "kikacsintgat" a kapcsolatból, egy munkahelyi csapatépítő tréningen majdnem "megtörtént a dolog".

Tönkreteheti egy kisbaba a házasságot?
Tönkreteheti egy kisbaba a házasságot?

Természetesen Anett és Zoltán házasságát nem a kisbaba tette tönkre (hogy is lenne erre képes egy csöppség), de a gyermek születése miatt megváltozott helyzet az, amit nem tudnak megfelelően kezelni.

Nagyon gyakori, hogy ilyen és ehhez hasonló válsághelyzetet élnek át a párok gyermekük születése után. Van, hogy ebben a szakaszban annyira elhidegülnek egymástól a felek, hogy már sohasem tudják visszahozni a régi boldogságot életükbe, csak élnek egymás mellett. Van, hogy annyira elmérgesedik a helyzet, hogy az apa veszi a kalapját és odébbáll. És van, amikor szerencsére a házasok segítséget kérnek a probléma megoldásához, hogy megmenthessék kapcsolatukat.

Tudomásul kell venned, hogy egyetlen házasság sem "happy" állandóan! Mindig akadnak mélypontok, nehézségek, amelyekkel szembe kell nézni, meg kell oldani. Ilyen egy gyermek születése is. Megváltoznak a szerepek: férfiból és nőből anya és apa IS(!) lesztek. A gondok általában az eltérő hozzáállásból, nézőpontokból adódnak. Nem egyformán ítélitek meg a probléma fontosságát, eltérőek az elképzeléseitek a megoldás módjáról is.

Gottman szerint szülés után a nők 67%-a éli meg azt, hogy a párkapcsolata rosszabb lett. Az újdonsült anyuka kialvatlan, nehezen egyezteti össze a kisbaba, a háztartás és a házastárs feladatait. Óriási felelősség szakad rá: egy új kis életről kell gondoskodnia. Sokan még ráadásul leértékelő megjegyzéseket is kapnak: "Itthon vagy egész nap! Más dolgod sincs, minthogy a gyerekkel foglalkozz! Hogy lehet itt akkor ekkora kupi? Még vacsorát se voltál képes készíteni? Reggel óta nem öltöztél fel, még mindig hálóingben, kócosan rohangálsz itt!" Így önbizalmuk is romokban.

A férj gyakran kirekesztve érzi magát anya és gyermeke szimbiózisából
A férj gyakran kirekesztve érzi magát anya és gyermeke szimbiózisából

A férjek leggyakoribb panasza, hogy rájuk már nem jut idő, kirekesztve érzik magukat. Amikor egy nő gyereket szül, azonnal megjelennek benne az anyai érzések (sőt, ezt már a terhessége alatt is érzi). A férfi azonban sokkal később kezdi igazán apának érezni magát, sokan csak akkor, amikor már "lehet valamit kezdeni" a gyerekkel, mondjuk játszani. Ha nem elég érett személyiség vagy nem volt megfelelő apamintája, igencsak kifoghat rajta az apaszerep. Ezért a megoldás kulcsa az, hogy érd el, hogy együtt, egyszerre váljatok szülőkké!

9 tanács, hogy a szülés utáni házassági problémákat elkerülhesd:

Vond be a párodat a gyerek körüli tevékenységekbe! Hagyd, hogy legyenek feladatai! Ne szólj rá, ha szerinted nem tökéletes, ahogy csinálja vagy te másképp szoktad! Ha mint egy ellenőr állsz felette, minden mozdulatára megjegyzést teszel, kritizálod, el fog menni a kedve az egésztől. Ez dupla veszteség: több lesz a munkád és a férjedtől is eltávolodsz.

Az apát is be kell vonni a gyerek körüli feladatokba
Az apát is be kell vonni a gyerek körüli feladatokba

Különösen nehezen szokták viselni a férfiak a szoptatást. Ami addig az ő "játékszerük" volt, azt most gyermekük bitorolja. Ráadásul abből a meleg érzelmi közegből is, ami szoptatás közben anya és gyermeke között kialakul, kiszorítva érzik magukat. Ezért legyen feladata az evésnél is az apának! Vigye oda hozzád a babát vagy legyen az ő dolga a büfiztetés! Az is segít, ha csak hozzátok bújik etetés közben!

Egy gyerekkel nem csak akkor lehet játszani, amikor már menni és beszélni tud! Hagyd, hogy a férjed játsszon a picivel! A simogatós, kukucskálós, "pofavágós" játékokat már az egészen kicsi babák is élvezik. Így sokkal hamarabb kialakul a közelség, az apai érzés.

Legyen időtök a párkapcsolatotokra is! Először nehezen fog menni, de idővel egyre könnyebb lesz néhány órára másra bízni a kicsit, és közös programot szervezni. Nem baj, ha eleinte állandóan a gyerek kerül szóba (Vajon alszik-e? Boldogul-e vele a nagymama?), ahogy egyre nagyobb lesz, úgy lesztek ti is egyre bátrabbak. Az se gond, ha eleinte csak a másik szobába vagy a ház előtti parkba juttok el kettesben, később jöhet majd a vacsora és a mozi is!

Értékeld a férjedet! Lásd be, neki sem könnyű elviselni a megváltozott helyzetet, azt, hogy kevesebbet kap belőled. Ha látja, hogy értékeled a türelmét, azt, amit tesz, átérzed a helyzetét, nem fog eltávolodni tőled.

Hagyd, hogy társad segítsen!
Hagyd, hogy társad segítsen!

Kérj segítséget! Bármennyire is élvezed a gyerek körüli teendőket, neked is szükséged van kikapcsolódásra. Hagyd, hogy a társad segítsen! Nem kell lelkiismeret-furdalást érezned azért, ha időnként elmész a fodrászhoz vagy kávézni a barátnőddel. Így gyermeked egy feltöltődött, pihentebb, türelmesebb anyát kap vissza és párod is értékelni fogja a csinosabb külsődet!

Törődj magaddal! A gyerek és a háztartás körüli feladatokban elmerülve, fáradtan nem könnyű magaddal is törődni. De gondolj bele, milyen érzés az, ha a férjed a korábban megszokott, szexi nő helyett állandóan csak egy mackónadrágos, lebüfizett pólós, zilált nőt lát? Addigra, mire férjed hazaér, feltétlenül szedd rendbe magad! Nem kell alkalmi sminkben és estélyi ruhában várnod, de legalább légy tiszta, rendezett és jó illatú! Ki kívánna meg egy hányásszagú nőt?

A gyerekes élet nem jelent szexmentes életet! Főleg a nők érzik úgy eleinte, hogy "csak szexet ne!". Fájnak a varratok (gátmetszés vagy császármetszés sebe), feszül a mellük, folyik a tej, felborult a hormonrendszerük, fáradtak, ráadásul még kövérnek is érzik magukat. Gyakran a gyerekkel alszanak, hogy "apa" ne keljen fel az etetésre. Kihűl a hitvesi ágy. Az első 6 hétben is összebújhattok azonban, simogatással, ölelkezéssel is megteremthető a kellő intimitás! Később meg kell találnotok azt a napszakot, amikor mindketten kellően pihentek vagytok az együttléthez! Ha hagyjátok, hogy a szex kikopjon az életetekből, az fokozni fogja az elhidegüléseteket!

A szexmentes időszakban is őrizzétek meg az intimitást!
A szexmentes időszakban is őrizzétek meg az intimitást!

(Szexuális életetek javításáról itt olvashatsz bővebben: Beszéljünk a szexről! )

Ne felejtsd el! Azzal, hogy szülők lettetek, nem szűntetek meg férj és feleség lenni! (Nem szerencsés például, amikor a társak már csak apának és anyának hívják egymást!) Ha nem ápolod a férjeddel való kapcsolatodat, könnyen arra ébredhetsz, hogy mire a gyerek felnő, egy idegen él melletted, ha egyáltalán kitart addig!