5 helyzet, amelyben hűtlenné válhatsz

2017.07.21

A hűség ma már nem "divat". A válóokok között a megcsalás vezeti a listát. Valóban, nem könnyű a megcsalt félnek megbocsátani, újra bízni társában. A hűtlen fél is gyakran inkább az új szerelmet választja a házastársa helyett. Pedig válóperes ügyvédek tapasztalatai szerint ezek a szeretői kapcsolatok ritkán élik túl a válást, ritkán hozzák meg a várt boldogságot.

A hűség ma már nem "divat"
A hűség ma már nem "divat"

Azért, hogy te elkerülhesd ezt a csapdát, megmutatom az öt leggyakrabban előforduló helyzetet, ami hűtlenséghez vezethet.

Öt helyzet, ami hűtlenséghez vezethet:


  • Leggyakrabban akkor történik meg a megcsalás, ha valami hiányzik a párkapcsolatból. Lehet ez a figyelem, a törődés, a szex vagy bármi más. Ilyenkor a hűtlen fél kívülről próbálja pótolni azt, ami a kapcsolatából hiányzik.

Péter a titkárnőjével csalta meg Laurát. Szerinte erre azért került sor, mert boldogtalan volt a házassága. Nem érezte Laura szeretetét. Legjobban azt hiányolta, hogy meghallgassák, odafigyeljenek a panaszaira. Titkárnője viszont örömmel meghallgatta, vigasztalta, sőt mindig, minden konfliktushelyzetben neki adott igazat.

  • Gyakori, hogy valaki fiatalabb, okosabb vagy gazdagabb szeretőt választ magának, mint a társa. Miért? Ez az önmagáról alkotott képpel hozható kapcsolatba. Ugyanis új társa mellett magát is fiatalabbnak, okosabbnak, tehetősebbnek érezheti. Ilyen, mikor 50 év körüli férfiak fiatalabb nővel csalják meg a feleségüket. Lehet a feleség bármilyen fitt, ápolt, gondoskodó, mégis megtörténik a hűtlenség.

Kati gyönyörű nő, 50 felett is bomba alakja van, legalább 10 évet letagadhatna a korából. Férjének nyugodt, békés otthont teremt, fantasztikusan főz. Intelligens, a társasági élet motorja. Béla, a férje mégis megcsalta egy 25 éves fruskával, aki csupán egyetlen területen veheti fel a versenyt Katival: a korában. Béla azonban kivirult mellette, ő is úgy viselkedik, mint egy huszonéves.

A szerető mellett fiatalabbnak, okosabbnak, tehetősebbnek érezheti magát
A szerető mellett fiatalabbnak, okosabbnak, tehetősebbnek érezheti magát
  •  Sokat veszekedtek, bántjátok egymást? Ez is vezethet hűtlenséghez. Mind a bántó, mind a megbántott fél visszahúzódik ugyanis ilyenkor társától. Megkezdődik az elhidegülés. Ilyenkor máris megvan az önigazolás a hűtlenségre: azért kerestem mást, mert annyit bántott a férjem/feleségem.

Rita és Berci munkatársakból lettek szeretők. Rita gyakran érkezett kisírt szemmel dolgozni. Berci meghallgatta, kiönthette neki a szívét, elmesélhette neki a rengeteg sérelmet, amit otthon elszenvedett. Aztán a vigasztalásból szerelem lett, és Rita úgy érezte, végre az ő életében is van valami jó.

  • Akkor is megcsalhat a társad, ha alacsony az önbecsülése. Ebben az esetben ugyanis arra van szüksége, hogy értékesnek, jó nőnek/férfinak érezhesse magát. Ha kapcsolatotokban nem kap elegendő visszajelzést, dicséretet, akkor ezt másoknál fogja keresni. Ők általában nem egy, hosszabb viszonyt folytatnak, hanem rendszeresen csalják társukat, hiszen mindig újabb emberek kellenek ahhoz, hogy önbecsülésüket szinten tartsák.  (Az önbecsülésről itt is olvashatsz: https://eljokosabban.hu/szeresd-magadat-hogy-masokat-is-szerethess/ )

Andrea látszólag jó házasságban élt Imrével. Soha nem veszekedtek, mindenki tökéletes párnak gondolta őket. Andrea azonban valójában mélységesen boldogtalan volt. Ezért amikor váratlanul megjelent az életében gyermekkori szerelme, menthetetlenül újra beleszeretett. Megszédítették a bókok, a kedves szavak. Újra fiatalnak, szerethetőnek, igazi nőnek érezte magát. Átélhette mindazt, amire a korai házasság miatt nem volt lehetősége. Bármire hajlandó volt kedveséért. De igazából nem is a szerető volt a lényeg, hanem az a kép, amit a férfi Andreának magáról visszatükrözött. Ezért amikor a kapcsolat véget ért, Andrea önbecsülése ismét mélypontra süllyedt, olyannyira, hogy még az öngyilkosságot is megkísérelte.

Nem a szerető volt a lényeg, hanem a kép, amit visszatükrözött
Nem a szerető volt a lényeg, hanem a kép, amit visszatükrözött
  • Új hobbid van vagy elkezdtél tanulni, képzed magad? Nagyon jó, hogy fejlődni akarsz, de vigyázz, társad ne érezze úgy, hogy ő kimarad vagy lemarad. Vond be őt is, mesélj tanulmányaidról, az érdekes olvasmányaidról, vidd magaddal egy-egy előadásra. Ha ezt nem teszed, elfejlődtök egymás mellől és a párod olyasvalaki után nézhet, akit továbbra is megért. De az is előfordulhat, hogy te akarsz olyan emberrel találkozgatni, aki osztozik veled a hobbidban vagy okosabb, mint a társad.

Feri és Nóra már 4 éve voltak együtt, amikor Feri végre elhatározta magát a lánykérésre. Legnagyobb megdöbbenésére Nóra azonban nemet mondott. A magyarázat az volt, hogy annyira más irányba kezdtek el fejlődni, hogy már nem értik egymást, nem lehetnek együtt boldogok. Nóra olyan mélyre beleásta magát az ezotériába, ahova Feri már nem tudta követni. És amiről addig nem tudott: Nóra egy asztrológiai tanfolyamon megtalálta azt a férfit, akivel úgy érezte, együtt tudnak továbbfejlődni.

A hűtlenséget is fel lehet dolgozni, az ilyen házasságok is megmenthetők. De inkább ne várd meg, hogy idáig fajuljon a helyzet! Ha a felsorolt helyzetekhez hasonlót tapasztalsz, ülj le a pároddal beszélgetni! Derítsétek ki, mi hiányzik a kapcsolatotokból, ki mivel elégedetlen és próbáljatok ezen változtatni, mielőtt elmérgesedne a helyzet!