Házassági problémák - II. rész

2017.11.18

Az elmúlt héten olvashattátok annak a cikksorozatnak az első részét, melyben a weboldalamon kitöltött párkapcsolati állapotfelmérések alapján levonható tanulságokat, következtetéseket osztom meg veletek. Az előző részben azt írtam le, melyek a leggyakoribb párkapcsolati problémák, amelyekkel hozzám fordulnak, és milyen értékeket látnak ennek ellenére mégis a házastársak kapcsolatukban. Ezúttal a legfontosabb gondokkal szeretnék részletesebben foglalkozni.

Nézzük akkor, hogy melyek azok a problémák, amelyek leginkább fájdalmat okoznak a pároknak:

A legtöbb házasságban (82%) a rendszeres veszekedés a fő panasz. Azt már többször leírtam, hogy önmagában az, hogy egy pár veszekszik, még nem baj, ez minden házasságban előfordul és teljesen normális. Két ember nem érthet mindig mindenben egyet. Veszekedni, vitatkozni tehát szabad, az nem mindegy, hogy hogyan oldjátok meg, zárjátok le a helyzetet.

A diagramon látszik, hogy a leggyakoribb megoldási mód, mikor valamelyik (vagy mindkét fél) megsértődik, távolságtartó lesz. Ha a vitáitokat nem kompromisszummal zárjátok, akkor megmarad a rossz érzés és egyre távolabb kerültök egymástól. Ez is az elhidegülés felé sodor benneteket. De hogyan köthettek kompromisszumot? Érdemes a kétkörös módszert alkalmazni. Rajzoljatok mindketten két-két kört: egy nagyobbat és bele egy kisebbet. A kicsi körbe írjátok bele azokat a dolgokat, amelyek nagyon fontosak számotokra, amihez ragaszkodtok a vitatott kérdéssel kapcsolatban. A külső körbe azok a dolgok kerüljenek, amelyek kevésbé fontosak, amiből tudtok engedni, ami alku tárgyát képezheti. Az a cél, hogy a belső kör minél kisebb legyen, minél kevesebb dolgot tartalmazzon. Ezután mutassátok meg egymásnak a rajzaitokat és ennek segítségével rendezzétek a kérdést!

A viták során szintén problémát jelent a másik kritizálása, megvetése. Gottman ezt olyannyira súlyos problémának tartja, hogy a válás előrejelzőjeként tekint rájuk. A másikat kritizálni, személyiségét támadni tilos! Természetesen szóvá teheted a problémádat, de a helyzetről, viselkedésről beszélj, azt mondd el, te mit érzel és ne a másikat támadd!

A második legsúlyosabb párkapcsolati probléma a szex. A tesztet kitöltő párok 67%-ának bevallása szerint nem működik a szexuális élete. Ez döbbenetesen nagy szám! Ami igazán meglepő, hogy nemcsak 10-20 év házasság után panaszkodnak a felek, hanem 2-3 év után is. Ez azért szomorú, mert az igazi intimitásnak, amelynek egy jó párkapcsolatban meg kell lennie, a szexuális élet is fontos része. Mihalec Gábor idézi azt a statisztikai adatot, miszerint a párok 20%-a évi 10 alkalomnál kevesebbet szeretkezik, azaz még havi egyszer sem bújnak össze. Nehéz megmondani, hogy mi lenne az ideális, vagy van-e egyáltalán ideális mennyiség. Mindenkinek más a szexuális étvágya, egy páron belül is meglehetősen eltérőek lehetnek az igények. Vizsgálatok szerint azok a párok, akik elégedettek a szexuális életükkel, heti 2-3 alkalommal szeretkeznek.

Az elégedett párok heti 2-3 alkalommal szeretkeznek
Az elégedett párok heti 2-3 alkalommal szeretkeznek

Mit tehetsz? Ahogy a párkapcsolat sok más területén, itt is döntés kérdése a helyzet megoldása. Döntened kell, hogy izgalmas, kielégítő szexuális életet szeretnél élni a társaddal. Tervezzétek meg előre, hogy mikor lesztek együtt és vágjatok bele! Azoknál, akiknek alacsony a szexuális étvágyuk, általában a kezdeti vágy hiányzik. Ezért a legjobb, amit tehetsz, hogy döntesz: szeretkezni akarsz, és csinálod! Ha megkezdődik a test fizikai ingerlése, általában a vágy is megszületik és onnan már minden sokkal könnyebben megy.

Férfiként azt se felejtsd el, hogy a nőknek szükségük van a ráhangolódásra! Udvarolj, kedveskedj, segíts a házimunkában, hogy este feleségednek is legyen kedve, energiája összebújni veled! (További ötleteket itt olvashatsz: Beszéljünk a szexről!)

Sokat segíthet a szexuális életetek fellendítésében és az elhidegülés megakadályozásában is, ha érzed, hogy igazán szeret a társad és ezt te is érezteted vele. A szeretetnyelvekről nagyon sokat beszélnek a szakemberek, ennek ellenére a statisztikai adatok mégsem túl kedvezőek:

Tudd meg, mi a párod szeretetnyelve és fejezd ki minden nap érzelmeidet ezen a nyelven! Ezt sajnos csak a párok 30%-a teszi meg. Pedig aznap, amikor nem mutatod ki társadnak a szeretetedet, semmit nem tettél a kapcsolatodért!

A sorozat 3., egyben utolsó részében még néhány jellemző problémát fogok bemutatni a tesztek alapján. Szó lesz a közös programokról, szokásokról, a minőségi időről, célokról. Tarts velem a jövő héten is!

Házassági problémák - III. rész

A blog legfrissebb bejegyzései

Olvasd el az újdonságokat

Biztos, hogy mindent jól tudsz a szexről? Bár felnőttekkel dolgozom, koruk, tapasztalataik és az elérhető információk mennyisége ellenére azt tapasztalom, hogy sokan ellentmondásos, negatív információkkal, tévhitekkel rendelkeznek a szexualitással kapcsolatban. Ezeknek a téves gondolatoknak a fő forrása a média. Hajlamos lehetsz azt gondolni, hogy...

Tehát nagyon fontos, hogy elkülönítsük azokat az eseteket, amikor mindketten egyformán ritkán (vagy egyáltalán nem) igénylitek a szeretkezést, de ez mindkettőtöknek elfogadott, kielégítő és nem okoz frusztrációt.

Elhidegültetek egymástól vagy éppen állandóan durván veszekedtek? Esetleg azt érzed, hogy a társad mindig csak kritizál, támad, semmi nem jó neki, amit csinálsz?
Mindhárom helyzetben segíthet az Érzelmekre Fókuszáló Terápia. A módszert Sue Johnson és munkatársai dolgozták ki. Az EFT-n alapuló Ölelj át! - program 7 lépésből áll, és a legrosszabb...